Beszélünk különféle kisebbségi helyzetekről, politikai, vallási, akár szociális, nemzetiségi hovatartozást nézve, vagy a nemiséghez fűződő igényeink szerint, de van egy olyan rész, amiről nagyon nehezen beszélünk, mert különcnek lenni ciki. Vagy nem?
Egyre jobban elterjedt az a felfogás, önismereti tréningek, tanfolyamok szervezésében, céges vagy egyéni képzéseknél - hogy merd felvállalni önön magad. Na igen....ez még így nagyon szépen is hangzik. Valaki VÉGRE elindul ezen az úton, és sorra kapja a pofonokat, mert ki meri mondani a véleményét, meg meri élni vágyait, ellen mer menni a társadalmi elvárásoknak, vagy a család véleményének. Pedig nem ellen akar menni....de falakba ütközik, leszólják, lebecsmérlik....mert hisz és tesz azért, amivé szeretne válni. Nyilván mindig a kisebbség van rosszabb helyzetben, jelen esetben azok az emberek, nők és férfiak, akik felismerték ezt a nem éppen sima utat, de küzdenek, dolgoznak magukon. S bármennyire mondjuk, hogy a világban betöltött női szerepek egyenrangúak a férfiakéval..... a fenét, még mindig nincs ez így. Még Magyarországon sem. Sajnos az a nő, aki értelmes, van véleménye, stílusa, eltartja magát, kiépítette saját imagét, céltudatos, ugyanakkor vágyik a szeretetre, törődésre, figyelemre, kívánja a női lágyság szerepének megélését - jó nagy bajban van. Ráfogják, hogy emancipált, hogy kemény, hogy férfias, hogy gatyát hord, a büdös életbe nem lesz olyan férfi, aki neki megfelelne. Ki mondja ezt? Mindig meg kell nézni.... kitől is származik e vélemény, hiszen az önelfogadással itt jócskán van baj. Munkám során sok értékkel találkozom, férfiakkal, nőkkel egyaránt, s tény, az értelmiségi nő, stílussal, szépséggel, ésszel, egyéniséggel megáldva....nem kelendő a húspiacon.
Felborult szerepekről beszélünk. Megváltozott a gazdasági helyzet, jó régre visszavezethetően - mert hisz a különböző háborúk utáni időszakban a nők is kénytelenek voltak fizikai munkát vállalni, a 60-as évektől a fogamzásgátlás forradalmat robbantott - s igen, megváltozott a női - férfi szerep. Ez van. A változás mindig is létezett....de már önmagában is, óriási szabadságot adott a nőknek az, hogy kénytelen voltak szembesülni, semmivel sem rosszabbak, vagy alkalmatlanabbak bizonyos férfi szerepekre, mint az ellenkező nem. Az, hogy ki hogyan fordította ki, be, vissza, át....miben, hol és hogyan érzi jól magát szerepeiben...egyéni dolog. A nők is tanultabbak, képzettebbek lettek, ezzel arányban kitolódott a születések száma - a statisztikát nézve Magyarországon 30 év fölé csúszott a korhatár a nőknél - s ehhez még hozzájött a gazdasági mizéria.....kérdem én, miért hibásak a nők, hogy KÉNYTELENEK egyenrangúnak lenni?
A fene nem akart emancipált punci lenni - már bocsánat! Van ok és okozat! És egyre jobban szélesedik az különbözőség, ami nő és férfi között van....pedig mind a két nem hihetetlen mód vágyik egymásra. Társkeresős tanácsadó múltamból még jócskán van tapasztalatom, milyen hatalmas méreteteket öltött az online világban regisztrálni egy társkeresőn, már mindegy miért - társat, barátot, szabadidőpartnert, szexpartnert keresni - de vágynak egymásra. Ehhez a mérhetetlen nagy káoszhoz még hozzájött a félelem, mert nem tudják lezárni a régi sebeket, nincs idő a magánéletre, félnek elköteleződni az emberek, az erények mellett inkább a hibákat keressük, azt, mi nyilván egyre jobban szétválaszt, mintsem összehoz. Nincs tisztelet, bizalom, elköteleződés, nincs közös cél....stb.
Hová vezet ez? Milyen generáció fog ebből kifejlődni? Szomorú..... Hogy ma semmivel sem jobb nőnek, mint férfinak lenni. Mindegyik nem szenved, mert nem tud, nem mer, nem akar önmaga lenni, mert mihelyst felvállalná végre egyéniségét, a társadalmi ellendrukkerek jó nagy gyomorszájon vágással díjazzák.
Remélem, hogy nem vagyok egyedül, mint szakember, mind magánember - hogy ne adjuk fel. Igenis jó egyéniségnek, önvalónak lenni, nőnek, és férfinak, s hiszem, hogy zsák a foltját - még ha nehezen is - de megtaláljuk, barátságban, szerelemben, társban, EMBERBEN.....itt, a világban...a létezésben!
Mármarosi Melinda - párkapcsolati szakértő