Sok helyen olvassuk, halljuk, hogy talán még nem volt ennyi szingli, egyedül élő ember, mint mostanában. Számtalan oldalról lehet megközelíteni, hogy egyébként ki milyen kapcsolati formában akar élni. Egyedül vagy párban? Az is szembetűnő – és nem meglepő – hogy a férfiak és a nők, más-más szempont alapján döntenek.
A férfiak - kivételek persze vannak - de aránylag jobban feltalálják magukat. A pótcselekvéseken kívül – ami lehet, már átcsaphat rögeszmés szenvedéllyé – eljárnak bulizni, kártyázni, belemennek futó kalandokba, ivászat a haverokkal, de különösképpen nem beszélnek problémáikról, még egymás között sem, szakemberhez meg főleg nem.
Ellenben a nők magukat hibáztatják, hogy miért nincs mellettük senki. Jönnek a külső paraméterekkel: öreg vagyok, nagy a fenekem, kicsi a mellem, túl igényes-türelmetlen-független vagyok. S a férfiakkal szemben, szinte mindent megbeszélnek a barátnőkkel, képesek olyan teóriákat gyártani, hogy a TV szappanoperái kutya fülék ehhez képest. Túlságosan rágörcsölnek, s akarják a kapcsolatot, hiszen a férfi és nő létezése egyébként is másra hivatott. De pont ezzel a „nagyon akarommal” fogja hátráltatni a kapcsolat kialakulását, mert ha egy férfi ezt megérzi, futva menekül.
A veszély csak annyi, hogy a magasabb igényeket támasztó nőnek, sajnos nagyobb esélye van az egyedüliségre, mint a kevesebbel beérőknek. Már magam előtt látom, és hallom: „Jó, de akkor most miből adjak le? Alázkodjam meg? Adjam fel az elveimet? Na, azt már nem.” Egyre több a diplomás nő, mint a férfi, s ezzel arányban nem is nagyon akarnak abból alábbadni, hogy kevesebb iskolai végzettségű legyen pl. a férfi. Pedig mint tudjuk, nincs nagyobb kincs egy ügyes kezű, barátságos, de férfias hímnél, mert ugye nem a diploma fog bejátszani az ágyban, a családi életben, és az anyagi helyzetben sem. Csak egy kérdés: A tökéletes társat szeretnél e jobban, vagy családot, gyereket? Ugyan a kettő nem zárja ki egymást, de a tökéleteshez inkább adok színes ceruzát, és rajzold meg magadnak. A fogyasztói társadalmi nézet is rásegít az egyedüliségre: ha nem elég jó, cseréld le, dobd ki, vegyél másikat. Ezek után nem meglepő,hogy a párkapcsolatban is hasonló a helyzet, ahelyett, hogy TUDATOSAN VÁLASZTANÁNK VÉGRE, ÉS MEGOLDÁSOKAT KERESNÉNK A PROBLÉMÁKBAN.
A szerelem sem egyforma. A kapcsolat elején még természetes – jobb esetben – hogy sokkal hevesebb lángol a szenvedély, rózsaszín szemüveg is kicsit homályosít a látásmódon, s ha nem csak a pillanatnyi fellángolás miatt sikerült választani párt, akkor később is jó vele. Egymást kiegészítik, segítik, támogatják, de együtt is sírnak, nevetnek, a jóban és rosszban is osztoznak. Ugyan mindenki teszi a dolgát, de van egy közös csomópont, otthon, egy hely, ahová örömmel siet haza.
Nincs olyan párkapcsolat, ahol ebbe a nyugalmi gépezetbe nem kerül porszem. De a „karbantartás”, mint tudjuk, nagy csodákra képes. Azok a párok, akik képesek a problémákban a megoldásokra összpontosítani, ahelyett, hogy kifelé tekintenének, szeretőt tartanának, vagy a szakításon törik a fejüket, a legnagyobbat tehetik magukért. Nem csak ott, ahol gyerek van, hanem egyébként is. A szakítások, válások során, egy picit (vagy nagyon) mindenki sérül, s ezt viszi bele a következő kapcsolatban. S még ott is látom a nyomokat, ahol pedig az elmondás alapján állítólag „túl van” rajta. A fenét. A lenyomatok, beidegződések nem hazudnak.
A PÁRKAPCSOLAT két emberek játék, s ha csak az egyik tesz érte, már nincs kapcsolat. Egy idő után jobb elengedni a másik kezét, mint szenvedni, beteggé válni. S idő után, mikor a lélek megnyugszik, okulva a múlt eseményeiből, lehet TUDATOSAN párt választani.
Boldog, szerelemmel teli életet kívánok Neked!
Mármarosi Melinda – párkapcsolati szakértő
